Nem bírta a megrendelők rohamát, összeomlott a Dacia román honlapja a Spring miatt

2021.03.23. 10:01

Várható volt, hogy Romániában nagy siker lesz a Dacia új olcsó villanyosa, a Spring, ekkora sikkere viszont úgy tűnik, nem készültek a Daciánál. Szombat délután nyílt meg a rendelési lehetőség a márka román honlapján, ami hamar összeomlott a rohamtól. Négy óra alatt így is 1500 megrendelést regisztráltak, ami különösen nagy szám, tekintve, hogy 2019-ben még a teljes romániai villanyautó-eladás volt ennyi.  

2

Kezd divatba jönni a tesztút előtti előrendelés. Ezt az őrültet a Tesla járatta csúcsra pár éve, amikor három nap alatt úgy rendelték elő közel háromszázezren a Model 3-at, hogy lényegében csak az előszériát látták egy online bemutatón. A Dacia első villanyautója körül ilyen szintű felhajtás nincs ugyan, de azt már most látni, hogy az állami támogatásokkal mélyre tolt ára miatt Romániában hatalmas siker lesz.

Mint kiderült, nálunk az állami támogatás után 6,5-6,9 millió forintos Springhez hazai piacán elképesztően olcsón, 3 millió forintnyi lejért hozzá lehet jutni, és ez meg is látszik a sikerén. Szombaton nyitott meg ugyanis az online előrendelhetőségi lehetőség, aminek az első négy órájában 1500 Spring vásárlási igényét regisztrálták. Ez volt az a roham, amit nem bírt a Dacia honlapja a transindex beszámolója szerint, és ez az a szám, ami szinte ugyanakkora, mint a 2019-es romániai villanyautó-eladások, ami 1506 darabos volt. Tavaly már 2837 villanyautót vettek Romániában, ezt sokszorozhatja meg rövid idő alatt önmagában a Spring, ha ekkora marad az érdeklődés iránta.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.