Megjött Magyarországra a legolcsóbb ID3

2021.04.02. 13:54

Kicsit kisebb a teljesítménye és kicsit kisebb az akkucsomagja, mint az eddig kapható legolcsóbb ID3-asnak, de már 11,5 millió forintért elvihető a Pure Performane City néven a magyar kínálatba érkező ID3-as. Ettől még aligha lesz népautó a VW kis villanyosából, de rögtön egy egészen másik mezőnyben is jelen lesz vele a márka.  

nrz

A VW első MEB elektromos platformra épített autója, a márka villanyos hadjáratának induló típusa eddig 14,3 millió forintról indult a magyar piacon. Ennyiért egy szerényen felszerelt, 204 lóerős, 58 kWh-s akkucsomaggal szerelt ID3-at adott az importőr. Egy 4,2 méteres városi autóért ez nem kevés, a hárommillióval olcsóbb új alapmodell pedig talán nagyobb siker lesz majd, cserébe ez 150 lóerős, akkucsomagja pedig  45 kWh-s, amivel még így is tudja - WLTP szerint - a 350 kilométert. 

Az új alapmodellel együtt rögtön megjött a kínálatba a City mellé a Pure Performane Style is. Ez teljesítményében és akkumulátor-kapacitásában megegyezik a City-vel, viszont annál jóval hosszabb a felszereltségének listája, azaz 14 millió forint körül lett egy dilemma az ID3-vásárlóknak: jól felszerelt, de gyenge kotra erős, de fapados.

A lefelé bővített kínálatot hamarosan egy felfelé bővítés is érheti, még nem került be ugyanis a hazai kínálatba a 77 kWh-s ID3, ami 500+ kilométeres hatótávot tud majd. 

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.