Átalakul a Mercedes CLS

2021.04.07. 13:37

A Mercedes már tavaly igazított a CLS fedélzeti rendszerein, így az idei félidős modellfrissítésre leginkább néhány formai részlet átdolgozása maradt.

A legfeltűnőbb talán az új lökhárító-forma, ahol a két szélső légbeömlőt a középső, trapéz-forma nyílás alacsonyabbra szabásával összekötötték. Emellett egyes változatokon egy olyan új hűtőmaszk jelenik meg, amely a hatszög-mintás rácsozat az élek megfelelő kiemelése révén sok kis Mercedes-csillagnak látszik. Van még néhány új szín, belül pedig egy új kormánykerék, de ezek már nem igazán szólnak bele a gép karakterébe.

Itt is felbukkan a Mercedes legújabb négyhengeres dízele, a tavaly bemutatott OM 654 M, amely a korábbi 1950 helyett 1993 köbcentis, és enyhe hibrid rendszerbe kötve érkezik. Ez kerül a CLS 300 d változatba, és teljesítményben már nagyjából ott jár, ahol néhány éve még a hathengeres dízelek tartottak: 265 lóerőt és 550 Nm-t ad le. Ehhez a 48 voltról működő villanymotor 20 lóerővel járul hozzá időlegesen. Ennek megfelelően az E osztály méretű kupé ezzel a hajtással akár 6,4 másodperc alatt elérheti a százas tempót, miközben a gyári fogyasztási adata 5,5-5,8 liter száz kilométerre, igaz, ez a régebbi NEDC szabványra visszaszámolt adat.

A csúcsváltozatokba továbbra is hathengeres, háromliteres soros turbómotorok kerülnek – a V8-as valószínűleg már a négyajtós AMG GT változat kiváltsága marad – amelyek közül az AMG-tuningos, CLS 53 4Matic+ kapja a legerősebbet. Ez 435 lóerős, 4,8 másodperc alatt ugrik százra, és 8,1-8,5 liter benzinnel elmehet száz kilométert a gyáriak szerint. Ebből készül majd egy 300 darabra limitált csúcsváltozat is, fehér vagy ezüst fényezéssel, csak itt elérhető 20 hüvelykes felnikkel és belső dekorációkkal, és persze sorszám-táblával.

Arról egyelőre nem esett szó, hogy az átdolgozás hogyan befolyásolja a típus árát, ha egyáltalán változtatnak rajta, viszont azt már most elárulták, hogy a frissített CLS júliusra érkezik meg az európai Mercedes kereskedésekbe.