Újból hegyi versenyre készül a Bentley

2021.04.07. 12:21

A Bentley eddig két alkalommal küldött gyári autót a Pikes Peak hegyi felfutóra, és mindkét alkalommal sikerült rekordot felállítani. Most azonban, úgy tűnik, egy sűrűbb kategóriában próbálkoznak.

Először 2018-ban indítottak egy gyári Bentaygát, amely a leggyorsabb SUV rekordját állította fel a bő húsz kilométeres, és 1440 méter szintkülönbséget tartalmazó pályán, 10'49,902”-es idővel. Egy évre rá egy szinte utcai Continental GT-t küldtek, ami a sorozatgyártmányok rekordját tartja 10'18,488”-cel.

Az idén – harmadszor, és utoljára, ahogy a gyári közlemény fogalmaz – a Continental GT GT3-as versenyváltozatával futnak neki a feladatnak. Hogy ebből is kijöhet-e valamiféle kategória-rekord, azt nem könnyű megmondani, hiszen versenygépből sokkal több indul a Pikes Peak hegyi felfutón, mint utcai jellegű autóból. Így a GT3-asnak a konkurenciája is jelentősebb lesz.

A versenyautó egyébként a 4 literes biturbó V8-as változaton alapszik, és bár valamivel gyengébb a W12-es utcai autónál – a gyári becslés szerint 550 lóerő körül ad le, szemben a 12 hengeres 635 lóerejével – sokkal könnyebb is annál. Míg az utcai W12-es 2,24 tonnát nyom, a versenyautót 1,3 tonnásra fogyasztották a felesleges berendezések és szigetelések elhagyásával.

Valószínű, hogy a GT3-ast is Rhys Millenre bízzák, aki a legjobb Pikes Peak specialisták egyike, a versenytechnika pedig akár perceket is hozhat a korábbi időkhöz képest: szinte biztos, hogy benéznek 10 perc alá a versenyautóval.