Wild One Max: játékautó, felnőtt méretben

2021.04.28. 09:44

A The Little Car Company jellemzően valódi autók kicsinyített változatait forgalmazza – olyan autókét, mint a Bugatti Type 35 vagy az Aston Martin DB5 – most azonban megfordították a szokásos tervezési módszert, és egy gyerekjátékból készítettek olyan változatot, amelybe akár egy felnőtt is beülhet.

A minta a Tamiya játékgyár Wild One nevű, 1980-as években forgalmazott rádiótávirányítású modellje volt. Ez elméletben 1:10 méretarányú modell volt, amely a korabeli autokrossz-versenygépekre emlékeztet, de valójában nem volt eredetije, a Tamiya tervezői alkották, eleve játéknak. Ezt nagyították fel most, de nem a tízszeresére, csak a nyolcszorosára.

A végeredmény úgy 3,5 méter hosszú, és 250 kg-ot nyom, a hajtását pedig az eredeti modellhez hasonlóan villanymotorra bízták. A 4 kW, azaz 5,4 lóerő teljesítményű motort egy 2 kWh-s akkumulátorból táplálják, így az elérhető végsebesség 48 km/h, a hatótáv pedig nagyjából 40 km.

Elvileg ennél sokkal durvábbra is szabhatták volna a hajtást, de ezt több okból sem tették. Egyrészt így Észak-Amerikában és Európában is belefér az autó a hobbi-négykerekűeknek fenntartott kategóriákba, azaz számos országban kaphat valamiféle forgalmi engedélyt. Másrészt így relatíve olcsón adhatják: 8250 dollár, azaz kicsit kevesebb, mint 2,5 millió forint lesz az ára, amit egy komolyabb elektromos hajtásrendszer megsokszorozott volna. A harmadik ok, hogy a modellen jól működő, mintázat nélküli első, és bütykös hátsó gumikkal nagyobb tempónál biztosan életveszélyes lenne a közlekedés.

Egyelőre megjósolhatatlan, hogy a felnőtt méretű, egyszemélyes játékautó mennyire lesz népszerű, bár a 80-as évek gyerekei ma épp azok a negyvenesek, akiknél a nosztalgia könnyen kinyithatja a pénztárcákat.