10 évet kapnak a Stellantis prémium márkái

2021.05.16. 15:54

Ahogy az várható volt, a Stellantis megalakulásával újraszervezik a több mint 14 márkából álló vállalatot. Szükség is van a változtatásokra, mivel a kötelékben akad több, szebb napokat látott márka is: a Chrysler modellpalettája szűk és öreg, a Lancia Olaszországon kívül gyakorlatilag halott, az Alfa Romeo pedig az óriási befektetések ellenére sem lett átütő siker, részben emiatt is nyugdíjazzák a Giulia-Stelvio alapjául szolgáló Giorgio platformot.

Stellantis logo blue

A sok márka mozgásteret biztosít azáltal, hogy a Stellantis úgy képes differenciálni a kínálatát, hogy a közös alkatrészek révén a költségeket alacsonyan tudja tartani. Ám ugyanezen ok miatt veszélybe is kerülhetnek a nem teljesítő márkák, erre utal legalábbis a Stellantis vezérigazgatójának Carlos Tavaresnek a Financial Times-nak tett nyilatkozata, amely szerint 10 évet és 10 évre való anyagi támogatást kap a három prémium márka (Alfa Romeo, Lancia, DS) arra, hogy kialakítsa saját modellstratégiáját és bizonyítsa a létjogosultságát a vásárlók előtt és a cégen belül egyaránt.

4

Külön hangsúlyt kapott az Alfa Romeo, amelynek élére a Peugeot korábbi vezére, Jean-Philippe Imparato került, és akivel új lendületet vehet a márka, a jövőképben mindenképp hangsúlyos szerep jut majd az elektromosítás. Tavares szerint az Alfa értékes, korábban több más vállalat is meg akarta venni, mivel a név valóban jól cseng az óceán mindkét partján, ám a nyilatkozat hangvételéből úgy tűnik, ha 10 év alatt sem sikerül eredményeket felmutatni, patinától függetlenül jöhet a selyemzsinór.