Már 2022-ben kitilthatják az autók felét Párizs belvárosából

2021.05.18. 21:45

Egy 14 négyzetkilométeres területet tenne többé-kevésbé autómentessé már jövőre Párizs vezetése. Az itt élőket leszámítva csak kevesek hajthatnának be a francia főváros központjába, az autók legalább fele eltűnhet így a belvárosból.

párizs dugó

Anne Hidalgo 2014 óta Párizs polgármestere, politikája egyik legfontosabb célja a város levegőjének javítása, illetve amennyire lehet, az autómentes közlekedés előtérbe helyezése. A szennyezőbb dízelautókat már korábban kitiltották, a Szajna partjának javát a gyalogosközlekedésnek rendelték alá, bővítették a közbringa rendszert és sok parkolóhelyet alakították át zöldterületté. 

800x-1

Hidalgo bejelentése szerint 2022-től kitiltják az autók javát a történelmi belvárosból, a belső négy kerületből, összesen 14 négyzetkilométerről. A területbe beleesik a turisztikai látványosságok java, illetve két sziget is. A területről teljesen kizárják az átmenő forgalmat, csak az itt élők, a mozgáskorlátozottak, illetve az áruszállító járművek hajthatnak be ide. Számítások szerint a napi forgalom 55 százaléka tűnne így el a belvárosból, a csökkenő forgalommal felszabadult helyet pedig zöldítésre, a gyalogos- valamint a biciklis közlekedés fejlesztésére használják majd. 

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.