A Mercedes először a nyers vázat mutatta meg az új SL-ből

2021.05.19. 13:21

A Mercedes évek óta emlegeti az új SL-t, de most először láthatjuk az autó bármelyik részét gyári képeken. Ezeken a teljesen üres vázszerkezet látszik, ami egyrészt viszonylag pontosan mutatja az autó arányait, másrészt az is jól látszik, hogy milyen trükkel tudták a tető nélkülinek tervezett járművet kellőképp merevvé tenni.

A csavarodás problémája a tető nélküli autóknál leginkább az ülések vonalában szokott problémát okozni: utólagos kabrió-átépítésnél sokszor mázsányi többletsúlyt jelentenek a merevítések. Az SL-nél jól látszik, hogy az igazán lényeges, hajlítási merevséget a megerősített kardánalagút mellett a masszív, doboz-jellegű küszöbök adják az autónak. Így három merev hossztartó adódik, amelyek együtt nyilván elég erősek, hogy hajlító és csavaró terhelés esetén is hatásosan akadályozzák a karosszéria jelentősebb deformációját.

Az a képek alapján is egyértelmű, hogy az új SL-nek nem lesz sok köze az elődjéhez, de úgy tudjuk, a nyitott modellként szintén kapható AMG GT-hez sem. Legfeljebb a hajtásláncban lesznek egyezések – a 4 literes biturbó AMG V8-as nyilván az SL-ben is felbukkan majd – egyébként viszont teljesen új konstrukcióról van szó.

Az SL egyike a Mercedes legfontosabb presztízs-modelljeinek, és bár a cég az érdeklődés csökkenése miatt kevesebb vászontetős modellt tervez gyártásban tartani, az SL-nek biztos helye van a kínálatban. Még olyat is hallani, hogy a kedvéért nyugdíjaznák az AMG GT Roadstert.

A bemutató időpontját egyelőre nem közölték, de az első gyári képek érkezése arra enged következtetni, hogy a premierre még az idén sort kerítenek.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.