Durván sportos Porsche Cayenne változat érkezik

2021.05.22. 06:10

Egyelőre csak afféle előzetesként mutatták meg az új változatot a brit Autocarnak. A gép kizárólag a kupétetős Cayenne karosszériával lesz elérhető. A lényeg az, hogy ez lesz messze a legerősebb, csak benzinmotoros kivitel, amely, mivel a hibrid csúcsmodellnél jóval könnyebb, várhatóan a legsportosabban is viselkedik majd minden névrokona közül.

Természetesen itt is a VW csoport jól ismert 4 literes V8-asát találjuk, amelyből eddig az 550 lóerős változat volt a legerősebb, amit Cayenne-be építettek. Ennek a teljesítményét húzzák most fel 640 lóerő környékére, gondosan ügyelve rá, hogy épp ne érjék el a Lamborghini Urus 650 lóerejét. Valószínű, hogy ez is csak azért lehetséges, mert valószínű, hogy még az idén jön a frissített Urus még erősebb motorral, azaz nem kell attól tartani, hogy a Panamera elvinné a műszakilag egyébként vele közeli rokonságban álló terep-Lambó vásárlóit.

Az erősebb motorhoz olyan finomságok is járnak, mint az aktív hátsó szárnnyal megtámogatott, nagyrészt karbonszálas elemekből álló aerodinamikai csomag. Az Autocar tesztelői szerint a gyorsulás érezhetően közel van az Urus 3,6 másodperces idejéhez százig, a végsebességet pedig 300 km/h-ra korlátozza az elektronika. Így is a legnagyobb gumikat kapta a tesztautó, amit gyári Cayenne-re eddig szereltek: elöl 285/35 ZR22-es, hátul pedig 315/30 ZR22-es abroncsokat használnak.

Úgy tudjuk, a legerősebb benzines Cayenne a típus frissítésével együtt, júniusban mutatkozik be, és a gyártása is megkezdődhet még az idén.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.