Meghátrált a McLaren, szélvédőt kap az Elva

2021.05.28. 06:04

Vannak márkajelzések, amelyekkel szinte mindent el lehet adni – csillag, propeller, ágaskodó ló, öklelő bika – de a McLaren bumerángja, úgy tűnik, még nem tartozik ezek közé. Az Elva sorsa legalábbis ezt jelzi: az elegáns, de célszerűtlen speciálgépet kénytelenek voltak áttervezni, hogy legyen esély eladni.

Az Elva még 2019-ben mutatkozott be: a szélvédő nélküli, régi versenyautókat idéző barchetta-jellegű gép tényleg hibátlan, ha csak formatervezési szempontból nézzük, viszont úgy tűnik, a légáramlatokból szőtt szélvédőben nem hittek igazán a potenciális vásárlók.

Árulkodó, hogy a példányszámot, amely eredetileg 399 lett volna, előbb 249-re, most pedig 149-re csökkentették, ahogy az is, hogy bemutattak egy szélvédős változatot is. Persze a teljesen nyitottat is meg lehet rendelni, de aki kéri, annak felszerelik az üveget, és hozzá az esőérzékelős ablaktörlőket, ami 20 kilogramm többletet jelent. Egyelőre nem derült ki, hogy valamiféle szükségtető is jár-e ehhez a változathoz, de logikus igény lenne az is több mint 1,4 millió fontért.

Ez lehet a másik baj a Senna hajtását hordozó nyitott modellel: valószínűleg egyszerűen túl drága ahhoz képest, amit kínál.