Ötven év után újra holdjárót épít a GM

2021.05.28. 12:35

Most, hogy a NASA megint a Holdra készül, a történelem ismétli önmagát: ötven év után újra a General Motors épít holdjárót az űrhivatalnak – a Boeing helyett most a Lockheed Martinnal állnak össze egy közös fejlesztésre. 

nzr

Idén lesz ötven éve, hogy az Apollo-15 két űrhajósa megtette az emberiség történelmi első gurulását a Holdon. Ez volt a negyedik alkalom, hogy ember járt a szomszédos égitesten, így miután a 11, a 12 és 14 legénysége a holdkompjaikhoz közel sétálgatva végezhette munkáját, a Lunar Rovernek (LRV) hála David Scott és James Irwin relatív nagy távolságokat tudtak megtenni, ahogy az Apollo-16 és 17 párosai is. A három Holdon hagyott LRV-vel összesen 90 kilométert mentek, a holdjáró kifejlesztésében pedig kiemelt szerepe volt a most 93 éves Pavlics Ferencnek, aki a tervezési munkák vezetője volt. 

A GM és a Lockheed Martin egy, az LRV-knél valamelyes nagyobb, buggy-szerű holdjárók kifejlesztésére álltak össze. Szerdai bejelentésük szerint a NASA Artemis-programjára fejlesztik a járművet, ami akárcsak az LRV-k, elektromos lesz. Mint írják, amennyire lehet, könnyű, de erős anyagokból készül majd, és a korábbi holdjárókkal szemben hosszú távra gyártják, ezért amennyire csak lehet, tartós lesz. A NASA megkötése szerint a buggy-nak két embert, valamint féltonna rakományt kell tudnia szállítani egy időben, továbbá önjárónak kell lennie, de legalábbis tudnia kell emberi beavatkozás nélkül is közlekednie a Holdon. A töltési mód nincs megkötve, de szinte biztosan a napelemes megoldás felé indul el a fejlesztőcsapat. 

A NASA eredeti tervei szerint 2024-ben jutna vissza a Holdra az Artemisszel, de várhatóan csúszni fog a Hold déli sarkköri régiójába tervezett program. A holdjáró mellett még egy lakható mobil platformot is ki kell fejleszteniük, és egyelőre a program későbbi éveire ígért állandó bázisok moduljainak fejlesztéséről sincs semmi hír. A GM és a Lockheed közös stábján mindenesetre nem múlik a program sikere, ők már nekiláttak a Lunar Terrain Vehicle (LTV) néven futó jármű munkálatainak, és remélhetőleg majd kiadnak némi infót a fejlesztési munkákról is, egyelőre ugyanis csak az a pár sejtelmes jelenet mutat valamit az elképzeléseikről, amit a fenti videóban látni.