Már a Teslákat sem lesz olyan egyszerű átverni

2021.05.31. 15:28

A Tesla Autopilot eddig csak a kormányon mérhető nyomatékból állapította meg, hogy van-e valaki a vezetőülésben, de ez a rendszer túl könnyen átverhető. Meg is tették sokan, aminek lett némi, nem is mindig kellemes visszhangja. Talán ezért döntöttek úgy, hogy mégis bevetik a kamerát.

tesla model 3 620

A Model Y és a Model 3 ugyanis tartalmazza a szükséges hardvert: vannak befelé néző kamerái, csakhogy eddig ezeket nem használta arra, hogy figyelje a bent ülők viselkedését. Ez változik most: a cég bejelentése szerint a tükör fölé szerelt kamera mostantól képes érzékelni, ha a sofőr nem figyel az útra, amikor az Autopilot be van kapcsolva.

Ezzel remélhetőleg elkerülhetők lesznek az olyan esetek, amikor a felhasználó egy felfüggesztett súllyal átveri a kormány nyomaték-érzékelését, és mondjuk átmászik a hátsó ülésre, az Autopilot-ra bízva a vezetést.

A Tesla ugyanakkor azt is jelezte, hogy a kamerák által így szerzett adatokat csak az autón belül alkalmazza, és el sem menti, ha erre a felhasználótól külön engedélyt nem kap.