Beindult a Putyin-limuzin sorozatgyártása

2021.06.01. 08:53

Az Aurus Senat luxusszedánt először nyújtott, elnöki változatban láthatta a világ, Vlagyimir Putyin 2018-as beiktatásán, de még ugyanabban az évben bemutatták a polgári változatot is.

senat

Ehhez képest meglepő, hogy a gyártás csak most indulhatott be, és most sem igazán nagy volumennel: a Senatból az orosz ipari miniszter, Denis Manturov szerint 2-300 példány készülhet el az idén az új, tatárföldi üzemben.

Azt nem tudni, hogy mekkora mennyiségre van megrendelés, de az ára alapján az orosz luxuslimuzinból biztosan nem lesz tömegcikk: az alapváltozat ára 18 millió rubel, azaz átszámítva közel 70 millió forint. Így az Aurus a Rolls-Royce, a Bentley és a Maybach közvetlen vetélytársaként lép piacra Oroszországban.

Az Aurus márkát hivatalosan az orosz autóipari kutatóintézet, a NAMI, illetve a gyártást végző Sollers, az UAZ tulajdonosa birtokolja, a fejlesztés azonban nagyrészt állami befektetésből valósult meg. A platform és egy teljes motorcsalád kifejlesztését még 2013-ban kezdték meg, és az alaptervek elkészítésében a Porsche is aktív részt vállalt, bár azt máig nem tudni pontosan, hogy a német gyártó mennyiben járult hozzá a fejlesztésekhez.