Megbukott az önvezető autóknak szánt könnyítés Amerikában

2021.06.22. 06:04

Két szenátor, a republikánus John Thune és a demokrata Gary Peters nyújtotta be azt a javaslatot, amely lehetővé tenné, hogy az önvezető járművek felmentést kapjanak a hatóságoktól a vezetővel haladó járművek számára kitalált egyes biztonsági szabályok alól.

waymo

Ezzel lényegében megnyílna az út a valóban vezető nélküli járművek közúti közlekedése előtt, ám az ötlet nem tetszik mindenkinek. A tervezet támogatói - a Ford, a Waymo, a Volvo és még sokan mások - azzal érvelnek, hogy az önvezető járművek statisztikailag sokkal biztonságosabbak az élő sofőröknél. Az ellenzők között vannak ugyanakkor az ügyvédek, akik szerint ezzel a könnyítéssel az autógyártók kibújhatnának a felelősségre vonás alól, illetve a közúti fuvarozókat tömörítő szakszervezetek, amelyek érthető módon 3,5 millió amerikai munkahely elvesztésétől tartanak.

A javaslatot már másodszor utasítja vissza a biztosság: májusban még egy olyan törvénybe próbálták beilleszteni, amely a Kínával való kereskedelmi versennyel kapcsolatos irányelvekről szólt – mondván, hogy az önvezetés fejlesztése milyen fontos tényező lehet az előny megtartásában – most pedig a szárazföldi közlekedéssel kapcsolatos törvényhez próbálták hozzáragasztani. A szenátusi bizottság elnöke azzal utasította el a javaslat bevonását a törvénybe, hogy túl gyakran hallani így is az Autopilot által okozott balesetekről.

Bár kétségtelen, hogy az önvezető járművek gyorsan fejlődnek, ez a példa is azt mutatja, hogy nem feltétlenül a gépi vezetés műszaki problémái jelentik a legnagyobb akadályt az elterjedésük felé. A taxisok és kamionsofőrök tömegei ugyanúgy meghiúsíthatják a megoldás engedélyezését, mint a jogi felelősség kérdésének tisztázatlansága.