Kémfotókon az új Renault sláger

2021.06.25. 06:03

Soha nem lett olyan sikeres, mint a műszakilag hasonló, és nevében sem kevésbé furcsa Nissan Qashqai, de azért a Renault Kadjar a járvány előtt stabilan hozott évi 100 ezer körüli vásárlót. Nem csoda, hogy nagy erőkkel fejlesztik az utódját.

Állítólag itt is érvényesül majd a szorosabb műszaki együttműködés, amit a Renault és a Nissan igyekszik elérni az utóbbi években. Ez azt jelenti, hogy a platform-megosztásnál szorosabb hasonlóság várható, és ezt látszik igazolni az is, hogy a kémfotókon látható autó vonalai – már amennyire ezt az álcázástól látni – elég erősen emlékeztetnek az új Qashqai-ra.

Ez az autó is masszív, szinte tömbszerűm akár a japán modell, bár a részletek kialakítása nem igazán vehető ki. Az azért eléggé valószínű, hogy a formaterveket igyekeznek majd differenciálni, és nem csak egy szimpla jelvénycserével, ha a két autó műszaki megoldásai hasonlóak is lesznek.

Természetesen a Kadjar-utódba is hibrid hajtásokat várunk, más megoldás a szén-dioxid-kibocsátási bírságok miatt már nem igazán jön szóba Európában. A kérdés inkább az, hogy megkapja-e a Renault a Nissan fejlett soros hibrid hajtásrendszerét, illetve hogy lesz-e belőle tisztán elektromos változat.

A képek alapján egyébként elég valószínű, hogy az újdonság valamivel tágasabb is lesz, mint a jelenleg futó Kadjar, bár abban, hogy a közönség tényleg igényelné a nagyobb méreteket, egyáltalán nem vagyunk biztosak.

Úgy hallani, az új Renault szabadidő-autó legkorábban 2022 elején érkezhet meg, és ha ez a tipp bejön, még a jövő év során gyártásba is mehet.