Végre, egy BMW-szerű BMW

2021.07.07. 12:57

Ha valami sokat tett a BMW mai arculatának kialakításáért, az az, hogy mindig voltak a kínálatban igazán sportos, néha durván túlmotorizált, de azért utcán is használható autók. Ilyen volt a 3-as sorozat az 1980-as és 90-es években, de egy ideje már az 1-es illetve 2-es kupé viszi ezt a szerepet. Az előző egy kicsit talán unalmas volt kívülről, ez az új viszont kellőképpen agresszív külsejű lett.

A tervezők láthatóan nem a harmonikus megjelenésre törekedtek, inkább úgy szabták a formát, hogy álló helyzetben is látványos legyen. Szerencsére nem akarták direkt kiakasztani a népeket a gigászi hódfogakkal, mint a 4-es sorozat és az M3-as esetében: az új 2-es széles és alacsony hűtőrácsot kapott. Igazából azonban profilból látszik a lényeg: az alacsony ablakok, a magas tetővonal, és a hátsókerék-hajtással járó arányok – hosszú motorház, rövid első és hátsó túlnyúlás – alapozza meg az új kupé erőteljes karakterét.

Természetesen itt nem lesznek igazán gyenge változatok, a háromhengeres motor egyáltalán nem bukkan fel a kínálatban. Az alapkivitel, a 220i kétliteres, 184 lóerős turbós benzinmotort kap, ami tisztességes dinamikát ígér: 7,5 másodperces gyorsulást százra, és 236 km/h-s végsebességet. Lesz egy 220d változat is, 190 lóerős kétliteres turbódízel motorral: ez 6,9 másodperc alatt lehet százon, a vége pedig 237 km/h.

A csúcsváltozat, az összkerék-hajtású M240i xDrive hathengeres, 374 lóerős és 500 Nm csúcsnyomatékú soros motorral érkezik: ez 4,3 másodperc alatt ugrik százra, a végsebességet pedig már az elektronika korlátozza 250 km/h-ra.

A formától eltekintve az új karosszéria nem hoz nagy fejlődést: 12%-kal merevebb, és 2,7 kilóval könnyebb, mint volt – mindez egy-két új alkatrésszel és néhány extra ponthegesztéssel elérhető. Ugyanakkor a kisebb súrlódású futómű-csapágyazás, és több alumínium alkatrészt tartalmazó futómű a gyáriak szerint érezhető javulást hoz az autó viselkedésében.

Természetesen az új 2-es kupé fejlettebb elektronikát kínál: távolról frissíthető, és teljes mobiltelefon-integrációt ígérő szoftvert a fedélzeti számítógépen, és aktív biztonsági megoldásokat, amelyek közt akad sávtartó és autópályás távolságtartó funkció is. Szerencsére úgy tűnik, az automata vészfék hiányzik a hosszú listából, így itt az autó még nem nyúlkál bele a vezetésbe.

Ami egyértelműen hiányzik, az a manuális váltós kivitel, és már az sem biztos, hogy lesz ilyen egy M2-es változatban. A most bemutatott modellváltozatok egyébként Mexikóban készülnek majd, és Európában csak 2022 januárjától lesznek elérhetők. A 220i németországi alapára 39 700 euró lesz, a 220d 42 800 euróba kerül majd, az M240i xDrive-ért pedig kerek 56 ezer eurót kérnek.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.