Darabonként négyezer forintot hoz a világ legnépszerűbb villanyautója

2021.07.08. 13:20

A SAIC és a General Motoros vegyesvállalatánál gyártott elektromos törpeautót Kínában fillérekért lehet kapni: az alapváltozat most épp 37 600 jüanba kerül, ami átszámítva kb. 1,75 millió forintnak felelne meg. Most az is kiderült, hogy lényegében önköltségi áron adják.

A gyártó szerint 89 jüan – úgy 4100 forint – haszon van minden egyes példányon, ez azonban csak az igazság egyik oldala. A Mini EV-t ugyanis azért adják ilyen olcsón, hogy lehetővé tegyék vele a SAIC és a GM hagyományos, benzinmotoros autóinak eladását, mivel Kínában törvény írja elő az új energiával működő autók részarányát az eladásokban. Ezzel közvetett módon állítólag kb. 6000 jüan, vagyis 280 ezer forint nyereséget termel egy-egy ilyen autó, ami viszont egyáltalán nem rossz.

A Wuling kínai híradások szerint egyes hónapokban túlszárnyalt minden más villanyautó-gyártót a Mini EV révén: az idén januárban például 36 ezer példányt adtak el, ami kicsivel több, mint a Tesla teljes eladása az egész világon abban a hónapban.

Érdekesség, hogy a típus Dartz Freze Nikrob néven már Európában is elérhető, bár a litván forgalmazó jóval drágábban, egy híján tízezer euróért kínálja.