Bővíti budapesti flottáját a Share Now autómegosztó

2021.07.11. 13:55

Az idén nyáron 60 Fiat 500 Hybriddel és 35 Mini Cabrióval bővül a Share Now flottája, a közösségiautó-megosztó így összesen 360 autóval lesz jelen Budapesten.

Fotó: Share Now Facebook
Fotó: Share Now Facebook

A szolgáltató tájékoztatása szerint a járványügyi korlátozások ellenére a Share Now Magyarország 2020-ban megduplázta árbevételét az előző évhez képest, az értékesítés nettó árbevétele meghaladta a 345 millió forintot tavaly, a 2019-ben elért 160 millió forint után.

Bár a korlátozások miatt hónapokra visszaesett a kereslet, a cég folytatta hosszú távú növekedési terveinek megvalósítását Magyarországon - közölték. A vállalat célja, hogy 2021-ben ismét megduplázza bevételeit.

A Share Now ügyvezető igazgatója szerint a 2020-as év a vírus ellenére is bebizonyította, hogy valódi igény van az autómegosztásra a lakosság és a vállalatok körében is. Egyre több a tudatos felhasználó, akik akár napi szinten kombinálják az autómegosztást más közlekedési módokkal, elsősorban a tömegközlekedéssel. Buday Bence hangsúlyozta, hogy idén április óta a Share Now eddig példátlan, ugrásszerű igénynövekedést tapasztal a lakossági és vállalati felhasználók részéről is, ami előrevetíti az autómegosztás állandó és erős jelenlétét Budapest közlekedésében.

A Share Now jelenleg 16 európai városban van jelen közel 11 000 autóval, amelyből 2900 teljesen elektromos. A mintegy hárommillió ügyfelet számláló szolgáltató fenntartható városi mobilitási megoldást kínál, miközben jelentősen hozzájárul a forgalmi dugók csökkentéséhez, mert egy közösségi autó legkevesebb négy-hat magántulajdonban lévő autót vált ki a forgalomban. A berlini központú cég egyike annak az öt mobilitási szolgáltatásnak, amely 2019-ben a BMW Group és a Daimler AG együttműködése révén jött létre.

A budapesti székhelyű Share Now Magyarország 2019 áprilisa óta működik, a hazai vállalatot a Wallis Csoport üzemelteti. A Share Now tájékoztatása szerint 2019-ben 15 dolgozót foglalkoztattak, a tavalyi átlag 19 fő volt, jelenleg pedig 25.