Elkészült a húszmilliomodik összkerekes Subaru

2021.07.11. 11:44

Igen tekintélyes mérföldkőről számolt be a Subaru amerikai képviselete: elkészült ugyanis a japán márka húszmilliomodik összkerékhajtású modellje, ami a világ összes piacára szánt gépeket illeti. Ehhez összességében 49 évre volt szükségük, bár autókat jóval régebb óta gyártanak.

A Fuji Heavy Industries anyavállalat gondozásában 1953-ban alapították meg a Subarut, első modelljük, a Subaru 1500 egy évvel később született meg. Ez azonban még orrmotor-hátsókerékhajtás konfigurációban készült – amúgy ezt a sémát egészen a BRZ megjelenéséig nem is alkalmazták másik típusban.

Az első négykerékhajtású Subarura közel két évtizedet kellett várni: 1972-ben a Leone Estate Van kombiból faragtak ilyen változatot, igaz, ez akkor még csak opcióként volt elérhető. Nem volt ez túlságosan elterjedt dolog abban az időben, elsősorban terepjárókban tűnt fel, na meg a hatvanas évek végén, a mindössze 300 példányban készülő Jensen FF sportkocsiban. Az összkerekes Leone bemutatóját az 1972-es szapporói téli olimpia előtti időszakra célozták be, hogy sokoldalúságának nagyobb hírverést adhassanak.

1975-ben aztán már kapcsolható összkerékhajtást vezettek be, majd egy újabb, állandó négykerékhajtási rendszerrel jöttek ki. Jól csengő marketingszövegnek tűnik a szimmetrikus összkerékhajtás, amely lényegében egy mindenféle zárási trükkök nélküli központi diffire épül. Az összkerékhajtások típusait részletesen is bemutattuk ebben a cikkben. A nyolcvanas években aztán Leonével szálltak be a rali-világbajnokságra is. Világbajnoki címig már Imprezával vitték: 1995-ben Colin McRae, 2001-ben Richard Burns, míg 2003-ban Petter Solberg szállította a sikert.

Mára már szinte összeforrt a Subaru neve az összkerékhajtással. Jelenleg a világszerte eladott összes autójuk 98 százaléka hajt mind a négy keréken, egyedüli kivételt a BRZ képez. Az AWD technikát tovább is viszik, hiszen a nemrég megvillantott elektromos Solterránál is ragaszkodnak hozzá.