Nem a Hummer lesz a GMC egyetlen villanyos pickupja

2021.07.22. 13:43

Bár az új elektromos Hummerbe mindent belezsúfolt, amit ma lehetséges, a GMC-nél már dolgoznak egy másik villanyos nagy pickupon. Könnyen lehet, hogy Sierrából lesz majd az elérhetőbb villanypickup.

3

Ahogy az várható volt, Amerika egyik legjelentősebb piaci szegmensét, a nagy pickupokét is elérte a villanyosítás. A Ford, a GMC, a Ram, a Rivian, a Tesla és még pár kisebb gyártó is fél lépésre van már csak, hogy megérkezzen valami elektromossal a batár platósok közé, amivel a tengerentúlon óriási pénzeket lehet keresni. Nem véletlen, hogy a Hummer nevét és szellemét is egy őrült, ezer lóerős szörnyetegként támasztják fel, de azt azért a GMC-nél is tudják, hogy népautó nem abból lesz.

Az amerikai sajtóban indult el nemrég a híre, és már a gyártó oldaláról is megerősítették, hogy a Hummernél valamelyest szerényebb, elérhetőbb villanypickupon dolgoznak a GMC-nél. Maradnának a full-size pickupoknál, de mindenképp egy olyan autóra lenne szükségük, amivel tömegeket lehet megcélozni, azaz adná magát, hogy a Chevrolet Silverado/GMC Sierra lesznek azok, amiket elér a villanyosítás.

Az anyagcég General Motors-nak ugyan annyi esze biztosan lesz, hogy nem vezeti ki pár éven belül sikermodelljei jelenlegi változatait a villanyos kedvéért, így a legvalószínűbb, hogy egy ideig párhuzamosan futnak majd a V6/V8-as nagy pickupok az elektromossal. Erre azért lehet szükség, mert mindenképp egy bevett névvel szeretne kezdeni a cég, az ugyanis jól látszik, hogy ezzel sokkal könnyebb elfogadtatni a villanyra váltást a saját közönségükkel.