Elektromos szedán válthatja a Camarót

2021.07.31. 11:43

Az Automotive News értesülései szerint a Chevrolet ikonikus izomautója, a Camaro a ma ismert formájában pár éven belül eltűnik a márka kínálatából, a helyét pedig egy négyajtós, elektromos sportszedán veheti át. Az nem derült ki, hogy a modellel együtt a nevet is megszüntetik-e, de valószínűbb, hogy megörökli a majdani utód. A rajongók számára ez ugyanolyan szentségtörésnek tűnhet, amilyen a Mustang név adaptálása volt a Mach-E elektromos crossoverre, csakhogy az eladások alapján a Fordnak nagyon is bejött a húzás.

Kép: caranddriver.com
Kép: caranddriver.com

A modell megszüntetésben is némiképp szerepet játszik a konkurencia, mivel a továbbra is igen népszerű Mustanghoz képest Camaróból alig 30 ezret adtak el tavaly, ami 2019-hez képest 38,3 százalékos visszaesés (azt nem tisztázták, hogy a vírushelyzet mennyiben játszott közre), de a másik versenytárs, a Challenger is jobban teljesített.

Az utódról egyelőre csak kevés kapaszkodót adtak, de a jövőbeli Chevrolet-modellek között feltűnt egy lendületesebb sziluett, ami valószínűleg a GM-nek ugyanarra az Ultium platformjára épül majd, ami a nemrég bemutatott, ezer lóerős GMC Hummer alapját is adja. Plusz adalék, hogy az óriás-villanyterepjáró fejlesztésében a Camaro korábbi főtervezője, Al Oppenheiser is részt vett, és mivel a majd három tonnás pickup 3 másodperc alatt teljesíti a 100-as sprintet, talán a következő Camarót sem kell félteni - akárhogy is hívják majd.