Amerikában szondát fújatnának a sofőrrel minden indulás előtt?

2021.08.06. 09:33

Az amerikai szenátus elé egy ezermilliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztési gigatörvény kerül a napokban, ebbe került a kormányzat támogatásával egy olyan javaslat, amely kötelezően egy alkoholszonda megfújásához kötné az autók beindítását. Ráadásul, hogy véletlenül ne valaki más fújjon a szondába, az aktust kamerával figyelnie is kellene a járműnek.

key blyzer

A kezdeményezés abból indult ki, hogy az elmúlt években nőtt az ittasan okozott balesetek száma az Egyesült Államokban, méghozzá annak ellenére, hogy 2020-ban jóval kevesebbet vezettek arrafelé is, a járványhelyzetből adódóan.

A technológia elvileg adott: alkoholszondás autókulcsot egy ideje már gyártanak, az utóbbi években pedig a kamerakép-elemzés is nagyot fejlődött. Így a kamera nem csak azt tudja megállapítani, hogy a szondát megfújó személy azonos-e a sofőrrel, de azt is, hogy a vezető az utat figyeli-e. A kérdés inkább az, hogy ki fizetne az ilyen felszereltségért: a szondás kulcs és a fejlett képelemző kamera sem olcsó, ilyesmit manapság csak a részleges önvezető rendszerekhez adnak a gyártók. Emellett nyilván emberi jogi aggályokat is felvet, ha minden autónak meg kell figyelnie a vezetőjét.

Az persze korántsem biztos, hogy a javaslat át is megy, de mivel egy óriási összegeket elosztó, szuperkomplikált, 2700 oldalas törvénycsomagról van szó, amelynek más részei körül is nagy vita várható, egyesek attól tartanak, hogy ez a rész egyszerűen nem kap elég figyelmet.