Elkészült az erősebb és könnyebb Honda NSX Type S

2021.08.13. 09:28

A Honda NSX valószínűleg napjaink egyik legkomplikáltabb hajtásrendszerű autója, nem csoda, hogy a 2015-ös bemutató óta nem nyúltak hozzá a három villanymotor és egy ikerturbós V6-os finom összhangján alapuló rendszerhez. A meglepetés az, hogy most, hogy mégis megtették, összesen 26 lóerő többlet-teljesítményt sikerült kihozni a rendszerből.

Az erősebb NSX változat Type S néven érkezik, és az összesített csúcsteljesítménye 608 lóerő. Ebből a megnövelt turbónyomású 3,5 literes hathengeres 527 lóerőt adhat le – ez kerek 20-szal több, mint eddig – a maradék hat lóerő többlet pedig az új, nagyobb kapacitású akkumulátor magasabb működési feszültségéből származik.

Akinek ennyi kevés lenne, rendelheti az autót az opcionális Lightweight Package nevű csomaggal is, amellyel 26,2 kilogramm faragható az NSX tömegéből is. Ennél azonban valószínűleg többet számít, hogy gyorsítottak a 9 fokozatú dupla kuplungos váltó kapcsolási sebességén, illetve az elektromos összkerék-hajtás nyomatékvektorozó képességein is.

Az NSX Type S legnagyobb részt Acura néven készül majd: a 350 példányból 300-at szánnak Észak-Amerikába, míg a maradék ötven Honda jelvényes autón osztozhat a többi vevő. Úgy tűnik, hogy egyben ez lesz a típus pályafutásának vége is: a gyártás a Type S-ek elkészítése után leállítja a Honda az ohiói Marysville-ben.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.