Punch néven jön a Tata új népautója

2021.08.24. 12:20

A Nanóval a kategóriateremtés nem igazán jött össze a Tatának, most azonban egy olyan kategóriában próbálkoznak, ahol más gyártók már sikerrel jártak.

tatapunch

Arról a miniterepjáró szegmensről van szó, amelyet a Renault Kwid indított útjára, és ahol most már a Suzuki is egész jól szerepel az S-Presso nevű modelljével. Kiderült, hogy erre a fajta autóra van kereslet Indiában - ha kijön a lépés, akár havi tízezer fölé is tornászhatók egy-egy típus eladásai - , így, ha némi késéssel is, de a Tata is beszáll a versenybe.

Egyelőre egy képet mutattak az autóról, ez azonban mindenféle álcázás nélkül mutatja a típust. A stílus korszerű, és bár az autó orra némiképp emlékeztet a Citroën egyes kisebb típusaira, mivel ezeket nem kínálják az országban, ez aligha lesz zavaró a lehetséges vásárlók számára.

Úgy tudjuk, a Punch a konkurenciához hasonlóan egyféle motorral lesz elérhető: a Tata 1,2 literes háromhengeres benzinesével, amelyből viszont feltöltés nélküli, és turbós változat egyaránt várható.

Azt nem tudni, hogy a Renault Kwid átszámítva 1,3 millió forint körüli alapárával megpróbál-e versenyezni a Tata, de a helyi szaksajtó becslései szerint egészen biztosan a félmillió rupiás – 2 millió forintos – lélektani határ alatt tartják majd az alapmodell árát.