Katarban is lesz egy Genfi Autószalon

2021.08.26. 13:38

A katari állami turizmus-szervező cég, a Qatar Tourism kötött megállapodást a Genfi Autószalon szervezőivel, egy új kiállítás két évenkénti megrendezéséről.

genfI autoszalon

Az új rendezvény neve Qatar Geneva International Motor Show lenne – ezt talán Katari Genfi Autószalonnak lehetne fordítani – ami tükrözi is a lényeget: Katar csak a helyszínt adná, a Genfi Autószalon szervezői autóipari kapcsolataikat és szervezési tapasztalataikat viszik az üzletbe.

A katariak célja az, hogy fellendítsék az országba irányuló turizmust, amelynek nyilván a járvány sem tesz jót, és úgy vélik, ehhez jelentős nemzetközi rendezvényekre van szükség. Ilyennek szánják az új autószalont is.

A tervek szerint a következő hetek során tisztáznák azt is, hogy a mikor kerülhet sor az első ilyen rendezvényre, de úgy tűnik, jelenleg 2022 és 2023 ősze a két valószínű időpont.

A Genfi Autószalon az egyik legrébebbi ilyen típusú rendezvény, amelyet 1905-ben tartottak meg először, az utóbbi két évben azonban a járvány miatt nem rendezték meg. A tervek szerint 2022-ben azonban már újra lesz, méghozzá a szokásos időpontnál korábban, február 19. és 27. között.