Külön almárkává fejlődhet a Land Rover Defender

2021.09.14. 09:25

A legújabb hírek szerint a Land Rover a Defenderből több különböző, új változatot tervez. Lesz platós Defender, és egy Range Rover alapú luxus-Defender is.

Az Autocar híre szerint a Defenderek számának szaporításában látja a cégvezetés az anyagi nehézségek ellenszerét: úgy vélik, az erős karakterű modell változatai könnyen hozhatnak 10% feletti hasznot, ami a cég anyagi helyzetének javulását hozhatná magával.

Az új csúcsváltozat, a hosszú 130-as fejlesztését már majdnem befejezték, de legalább három másik Defender fejlesztése indul a hírek szerint. Az egyik egy platós változat lenne a jelenlegi Defender alapjain – ez készülhet el a leggyorsabban – de 2025-ig elkészítenének egy luxuskivitelt is, a vadonatúj MLA platformra. Ugyanakkor állítólag feladták egy olcsóbb, nagyobb példányszámban elérhető Defender változat tervezését, amely a Discovery Sport alapjait használta volna: a nagyobb példányszám ellenére azon fajlagosan nem keresett volna eleget a cég.

Egyelőre nehéz megítélni, hogy mennyire lesz sikeres az ötlet, de az már most látszik, hogy a Land Rover önmagával is versenyben van. Az új Defender gyártásának felfutásával a Discovery eladásai zuhantak nagyot: az első fél évben tízezernél is kevesebb készült. Így az is elképzelhető, hogy a Defender almárka kialakítása más Land Roverektől, és nem a konkurenciától veszi el a mozgásteret.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.