A Borgward romjain kezdhet autógyártásba a Xiaomi

2021.09.15. 13:50

Amióta a Xiaomi - pillanatnyilag a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója - bejelentette, hogy érdekelné az autógyártás, több létező, vagy megszűnt márkával is összefüggésbe hozták. A legújabb ilyen pletyka az, hogy a kínaiak által feltámasztott, de sikertelen Borgward márka gyárát vennék át Pekingben, hogy minél hamarabb elindulhasson a cég karrierje az autóiparban.

A Borgward nevet 2015-ben élesztette fel a teherautóiról ismert kínai Foton Motor: abban az évben nagy felhajtással be is mutattak egy nagy SUV-jellegű modellt, és később még három másikat is. Az európai forgalmazás azonban nem indult el soha, és Kínában sem lett nagy siker a feltámasztott német márkanév.

Ugyanakkor a Borgward számára kialakított, még ma is korszerűnek számító gyárban állítólag 180 ezer autó előállítására lenne lehetőség évente, és a gyárat úgy tervezték, hogy könnyen emelhető a kapacitás a duplájára. Tulajdonképp még maguk az autók sem elavultak: a Xiaomi, ha olcsón jut a cég maradékához, akár a nevére is vehetné valamelyiket.

A Xiaomi állítólag emellett egy másik, vadonatúj gyár felépítéséhez is hozzákezdett Wuhanban, amely kifejezetten elektromos autók előállítására lesz alkalmas. Úgy tudjuk, a mobiltelefon-gyártó 2024-ben szeretne belépni az autópiacra, és az első fázisban évi 900 ezer autó eladását célozták meg, amihez szükség is lesz több nagy autógyárra.