Három új villanymotort mutatott a General Motors

2021.09.22. 10:26

A három különböző méretű váltóáramú gép egy motorcsalád része, és a GM szerint húsz éves fejlesztés végeredményének tekinthetők.

A háromból kettőt szánnak önálló járműhajtásra, ezek állandó mágneses szinkronmotorok. A 180 kW, azaz 245 lóerő teljesítményű, állandó mágneses motort kifejezetten az első kerekek hajtására tervezték, a 255 kW, azaz 347 lóerő csúcsteljesítményűt pedig első és hátsó hajtómotorként egyaránt használhatják majd. A harmadik motor aszinkron elvű, azaz teljesen kikapcsolható, a teljesítménye pedig 62 kW (84 lóerő), ezt kiegészítő motornak szánják összkerék-hajtású rendszerekbe.

Az is kiderült, hogy a jelenlegi vezérlésekkel három ilyen Ultium Drive motor együttes vezérlésére van mód – a feladatot végrehajtó szoftverre pedig különösen büszkék a GM-nél, azt mondják, a kifejlesztéséhez mesterséges intelligenciát és gépi tanulásos módszereket is igénybe vettek.

A legnagyobb most bemutatott Ultium Drive motor egyébként az, amely a GMC Hummer típusba is bekerül: ebből három biztosítja az ezer lóerő feletti maximális csúcsteljesítményt a nagy elektromos pickup számára.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.