Ken Block az Audival folytatja

2021.09.22. 11:59

A váltás irányát tulajdonképpen sejthettük volna abból, hogy Block március óta egy Skoda Fabia R5 raliautóval indult néhány versenyen, mégis kicsit váratlan, hogy az Audival köti össze a nevét a következő évekre.

Hogy mit csinál majd az Audi Motorsportnál, az egyelőre nem egészen világos, hiszen a Gymkhana videózást már tavaly leadta a gyorsabb pályatársnak, Travis Pastranának, az Audi Motorsport kisfilmjéből pedig csak annyi derül ki, hogy most már ő is a cég csapatának tagja.

Egyelőre annyit mutattak, hogy kivihetett a pályára néhányat az Audi Motorsport gyűjtemény ritkaságai közül. Az Audi Quattro S1-gyel, a DTM V8-assal és az E-tron Vision Gran Turismo tanulmánnyal biztosan mehetett valamennyit zárt pályán, de ez nyilván nem lesz a hétköznapi tevékenység része. Az autók közt, amelyekkel pózolt, az Audi Dakar versenygépe, az RSQ E-tron is felbukkan, de az azért elég valószínűtlen, hogy bevennék a pilótalegendákból álló Dakar álomcsapatba Stéphane Peterhansel, Carlos Sainz és Mattias Ekström mellé negyediknek.

Az egyetlen biztos pont az, hogy Block az Audi kapcsán elektromos autókról is beszélt, azaz ezen a területen biztosan csinálnak majd valamit együtt – kíváncsian várjuk, mi lesz az.