Jön a rövidebb Jeep Grand Cherokee

2021.09.25. 17:43

A Jeep Grand Cherokee új generációját idén év elején mutatták be. A hatalmas, 5 méternél is hosszabb, nyújtott tengelytávú SUV után jövőre érkezik a rövidebb változat, amelyet hivatalosan szeptember 29-én mutat be az amerikai gyártó.

991386c0-1d47-11ec-bf5f-9d8a5cf298a3

Az eddigi információk alapján a dizájn megegyezik a hosszabb változatéval: az új, kicsit előre döntött orr-rész, a szögletes kerékjárati ívek, a hatalmas felnik és a tetővonal kontúrját adó krómcsík markáns kiállással ruházza fel a már méretei alapján így rövidítetten sem szerény SUV-t. Nagy különbség lesz az ülések számában, ugyanis a rövid változat ötszemélyes, míg a hosszabból kapható hétszemélyes.

Az már biztos, hogy újdonságot még a hajtásláncnál is találhatunk, ugyanis a rövidebb verzióba bekerül a régebbről már megismert, 4xe fantázianevű plug-in hibrid hajtás. A pontos adatok egyelőre nem ismertek, de a Wranglerben a kétliteres, benzines turbómotorból és 17 kWh-s elektromos rendszerből összeálló hajtás 380 lóerőt tud, és papíron akár 50 kilométert is megtehet tisztán elektromosan. Ugyanakkor megmaradnak a tisztán benzines motorok is, amelyeket a hosszú verzió is megkapott. Benzines fronton 3,6 literes V6-os, illetve 5,7 literes V8-as motorok közül lehet majd választani.

Az európai forgalmazás lehetősége egyelőre nem ismert, de a Grand Cherokee-ba újonnan bekerült hibrid hajtással erre akár reális esély is adódhat. Az új, várhatóan 2022-től elérhető modell árát egyelőre nem közölték.