Ilyen lesz a végleges Smart SUV

2021.10.07. 08:49

A Müncheni Autószalonon ugyan mutattak egy tanulmányautót, a Concept #1-et, de az után, hogy az európai védjegy-bejegyzésekkel foglalkozó EUIPO közzé tette a szériamodell vázlatait, már az sem titok, hogy hol változtatnak még az első kínai Smart formáján.

Ami elsőre is feltűnő, az a tanulmány és a szériamodell szoros hasonlósága. A jellegzetes, lebegő tetőmegoldás és úgy általában az alapforma már nem változik semmit a Concept #1-hez képest, egyes részletek azonban mások lesznek. Így az orr-részen a középső, nagy rácsozat két oldalán megjelenik még két légbeömlő – nyilván szükségesek az autó hűtési igényeinek kielégítéséhez. Láthatóan nagyobb felületűek lesznek az első fényszórók is, az ezeket összekötő LED-csíknak viszony nyoma sincs a sorozatgyártású autón.

Ezen felül csak olyan különbségeket lehet felfedezni, mint a szériamodell nagyobb tükrei, vagy a kisebb kerekek és az új mintázatú felnik, illetve hátul a kissé megváltoztatott alsó lökhárító-kialakítás.

Az továbbra is titok, hogy a Geely miféle műszaki tartalmat fejleszt az autóhoz – azon kívül, hogy elektromos hajtása lesz, mást eddig nem mondtak – és még arról sem nyilatkoztak, hogy az újdonság mikor érkezhet meg Európába. A bemutató lehetséges időpontját erősen behatárolja, hogy a régi Smart modellek gyártására csak 2023-ig szerződtek az Ineosnak eladott hambachi üzemmel, így addig kell legalább egy új modell, hogy a márka életben tudjon maradni.