Második vezetéstámogató rendszert fejleszt a GM

2021.10.08. 05:24

Az önvezetés ígérete egyelőre nem teljesült, és ezen biztosan nem a General Motors most bejelentett Ultra Cruise rendszere változtat majd. Hivatalosan ez is olyan vezetéstámogató rendszer, ami emberi felügyelettel vezet, viszony a ma elérhető Super Cruise-nál állítólag sokkal többet tud majd.

GM-Ultra-Cruise

Az Ultra Cruise azonban nem a Super Cruise utóda lesz, hanem afféle prémium megoldás, amely felülről egészíti ki az önvezetés-kínálatot. A Super Cruise mintegy 200 ezer mérföldnyi – úgy 322 ezer kilométernyi – amerikai autópályát ismert, az Ultra Cruise ezzel szemben 2 millió mérföldes, azaz 3,22 millió kilométeres hálózaton használható, és azt ígérik, hogy a közlekedési helyzetek 95%-át emberi beavatkozás nélkül oldja majd meg.

Érzékelőből is többfélét használ majd: a kamerák és szonárok mellett Lidar – lézeres letapogató – is kerül a rendszerbe, amely pontosabban méri fel az autó környezetében található felületek helyzetét, mint a két másik rendszer.

A legnagyobb különbség a két rendszer között az, hogy míg a Super Cruise csak az előre letapogatott útvonalhálózaton működik, az Ultra Cruise-nál ilyen korlát nincsen, és az ígéretek arról szólnak, hogy a későbbiekben tovább nő majd a rendszerrel használható úthálózat, úgy 3,4 millió mérföldre, azaz 5,47 millió kilométerre.

Az új rendszer jobb képességei ellenére is csupán 2-es szintű önvezetést ígér, azt is csak 2023-tól: akkor kerülhet be az első Cadillac modellekbe, az olcsóbb GM termékekben csak később kezdik bevezetni.