Tudják, mibe kerül egy páncélozott Rolls-Royce terepjáró?

2021.10.18. 12:37

A Rolls-Royce terepjárójából egyelőre nincs gyári páncélozott változat – vagy ha mégis lenne, egyelőre nem mutatták meg nyilvánosan – viszont a Klassen nevű, luxusautó-átalakítással foglalkozó cég készített egyet.

Az amúgy is erősen trezor-jellegű Cullinanen nem igazán látszik az átalakítás, legfeljebb az üvegek torzítanak egy picit jobban a megszokottnál. Ugyanakkor a karosszéria a CEN 1063 szabvány BR6-os szintjét hozza ballisztikus védelemben, azaz az acélköpenyes 7,62x51 mm-es NATO puskalőszer még nem hatol át rajta. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a legerősebb kézből használt katonai fegyverek is csak speciális páncéltörő lőszerrel jelentenek rá veszélyt. Emellett a Klassen szerint két DM51-es szabvány német kézigránát együtt sem képes áttörni az utastér alsó védelmét.

A szuperbiztonságos Cullinan egyébként belül is teljesen gyári autónak néz ki, és a hajtásláncán sem módosítottak. Azt nem árulták el, hogy a páncélzat mennyivel növelte az autó tömegét, de úgy néz ki, az átépítői úgy ítélték, az 571 lovas gyári V12-es elég erős lesz hozzá, hogy a többlettel együtt is elfogadható dinamikával mozgassa a járművet.

A Cullinan egyértelműen a kategóriájának egyik legdrágább autója – az alapára 315 ezer euró –, és ez a páncélozott változatra hatványozottan igaz: a Klassen 833 ezer eurót – úgy 300 millió forintot – kér egy példányért, így, hogy a gyári megoldásokon annyira keveset változtatnak, amennyire lehetséges. Természetesen vállalják az autó további átalakítását – például a belső tér teljes átszabását – de az nyilván további vaskos euró-tízezrekbe kerül.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.