Már ezer lóerős V8-ast is kínál a Chevrolet

2021.10.21. 09:15

Mostanában nem igazán ritkák az ezer lóerő feletti értékek, de a legtöbb esetben vagy több motor összjátékából származik ekkora teljesítmény, vagy valamilyen feltöltővel érik el. A Chevrolet sportrészlege azonban nem ezt az utat választotta.

A cég által bemutatott ZZ632/1000 jelzésű Big Block V8-as egyszerű szívómotor, 1004 lóerős csúcsteljesítménnyel, és 1188 Nm-es legnagyobb forgatónyomatékkal. Ezt a teljesítményszintet pedig a legrégebbi, legegyszerűbb módszerrel érték el: megnövelték a motor hengerűrtartalmát. Ebben az esetben 632 köbhüvelyk, vagyis 10,35 liter kellett az ezer lóerőhöz, ami 6600-as percenkénti fordulatszámon jelentkezik. A hatalmas V8-as egyébként akár 7000-ig is elforgatható, ami önmagában is kisebb csoda.

Az óriási szívómotort természetesen nem utcára szánják, hanem gyorsulási versenyekre. Negyed mérföldes futamból állítólag több mint kétszázat probléma nélkül elvisel a motor, amelyet egyébként a COPO Camaróhoz kínált 9,4 literes ZZ572-esből fejlesztettek ki, és az az egyik különleges tulajdonsága, hogy kúti 93-as – az európai 98-asnak megfelelő – benzinnel használható.

Árat egyelőre nem mondtak, az viszont kiderült, hogy az új motort a jövő év elejétől kezdik kiszállítani a megrendelőknek.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.