Jövő héten megmutatják az új Mercedes SL-t

2021.10.22. 12:17

Régóta hallani a következő SL generációról, amely ezúttal az AMG kínálatába érkezik, és visszatér a gyökereihez. Ám úgy tűnik, a jövő héten vége szakad a titkolózásnak, ami a típust eddig körülvette.

A premier időpontja október 28-a lesz, legkésőbb akkor minden lényeges információt megtudhatunk az új Mercedes modellről, amely az 50-es évek korai SL-jeihez hasonlóan vérbeli sportkocsinak ígérkezik, és egy időre az AMG kínálat csúcsmodelljének szerepét is átveszi.

Az SL első generációja még a Mercedes versenyautóinak közvetlen leszármazottja volt. Miután a cég az 1955-ös Le Mans-i tömegbaleset egyik résztvevőjeként kiszállt a versenysportból, az addig végrehajtott fejlesztések egy részét az utcai 300 SL-ekben hasznosították. A Sport Leicht – könnyű sportkocsi – rövidítés a későbbiekben azokban egyre nagyobb, és egyre kevésbé sportos autókra került. A 2012 és 2020 között gyártott utolsó SL-re a maga 1,68-1,85 tonnás üres tömegével már nem igazán illeszkedik.

Ezzel párhuzamosan a nagy, összecsukható keménytetős kétüléses iránt az érdeklődés is elfogyott – nyilván ezért döntöttek a stílusváltás mellett. Az új SL technikájában az elődei helyett a szintén búcsúzó AMG GT alapjaira építkezik, és általában úgy emlegetik, mint a Porsche 911-es következő Mercedes jelvényes kihívóját.

Eddig csak az autó vázszerkezetéről és belsejéről mutattak képeket, ám a jövő héten végre a teljes autót megismerhetjük.