Leleplezték az új Range Rovert

2021.10.27. 10:55

Bemutatták a Land Rover kínálat abszolút csúcsát jelentő új Range Rover típust. Ahogy várható volt, az új modell stílusában nem hoz forradalmat, annak ellenére, hogy semmit sem tartottak meg a tervezésénél az elődmodellből.

A folytonosság érzetét a formaterv hordozza: láthatóan igyekeztek megtartani a Range Roverek jellegzetességeit. A rövid első, és hosszú hátsó túlnyúlás, a vizuálisan az ablaksorba olvasztott tetőoszlopok, és az autó profilján egy sávot alkotó motorháztető és övvonal csupa olyan, unalomig ismert elem, amely a legelső generáció óta jellemzi a Range Rovereket.

Az ötödik generáció alacsonyabb motorháztetejével, egyszerűbb felületeivel, kisebb, LED-es fényszóróival és kisebb felületű hűtőrácsával ugyanakkor egyértelműen frissebb jelenség, mint a leköszönő modell: a Range ismét veszített valamit korábbi, nehézkességet sugalló szögletes karakteréből, így a képeken kevésbé is érzékelhetők a méretei. Pedig az újdonság egyáltalán nem kicsi: a rövid változata is 5,05 méter hosszú, és 3 méter tengelytávú, de lesz egy hosszabb változata is 5,25 méteres hosszal és 3,2 méteres tengelytávval. Ez utóbbi hét üléssel is elérhető lesz.

Az elegáns, új szabású konfekció-öltözet viszonylag hatékony is: a száguldó tégla jelleg ellenére 0,3-as formatényezőt sikerült elérni. A burkolat alatt minden teljesen új. A Jaguar Land Rover MLA jelzésű platformjára épül az új modell, amelyet itt vetnek be először. A 80%-ban alumíniumból készített struktúra a gyáriak szerint nagyobb merevséget, alacsonyabb zajszintet és jobb passzív biztonságot biztosít. A legnagyobb előnye azonban az, hogy eleve úgy tervezték, hogy hibrid és elektromos típusok viszonylag kis módosítással épülhessenek rá.

Egyelőre minden bemutatott változatba kerül belső égésű motor. A legtöbb a háromliteres soros hathengeres Ingenium motorokat kapja. Háromféle dízelváltozat érkezik, 250, 300 és 350 lóerővel, a benzines modell pedig 400 lóerős lesz. Ezek a modellek 48 voltos enyhe hibrid rendszert kapnak.

Valamivel később érkezik két konnektoros hibrid kivitel is, P440e és P510e néven. Ezek a típusjelzésnek megfelelően 440 illetve 510 lóerő összteljesítményt kínálnak majd, emellett durván száz kilométer elektromos hatótávot, a beépített nettó 32 kWh-s Li-ion akkucsomagnak köszönhetően. Ez utóbbi egy 143 lóerős villanymotort hajt meg, amely önmagában is hajthat, akár 140 km/h sebességig.

Már most beígértek egy ennél is környezetkímélőbb változatot, amely tisztán elektromos lesz. Ezt ugyan megmutatták egy képen, de még messze nincsen készen: a gyártása legkorábban 2024-ben indulhat, így erről egyelőre részleteket sem közöltek.

Az új Range Rover lesz a JLR kínálatában az első autó, amelynek a csúcsváltozatába már nem a Ford-eredetű V8-as motor kerül, hanem a BMW-től vásárolt 4,4 literes biturbó nyolchengeres. Ez 530 lóerős lesz, és 4,6 másodperc alatt ránthatja fel százig a Range-et.

Minden változatba nyolcfokozatú ZF sebességváltót építenek, olyan áttételezéssel, amely egészen lassú haladást is lehetővé tesz. Ez utóbbi terepen jöhet jól, ahol a gyáriak szerint az új Range sem mozog idegenül. Ez részben a légrugós futóműnek köszönhető, amely a 29,5 centis hasmagasságot szükség szerint további 14,5 centivel emelheti meg. Azt külön hangzúlyozták, hogy a Defender 90 centis gázlómélységét a Range is hiánytalanul tudja.

Természetesen minden változatban ott van az állandó összkerék-hajtás, de ezen kívül összkerék-kormányzást is beépítettek – ennek köszönhetően a hosszú terepjáró 10,95 méteres körön megfordul. Külön 48 voltos rendszer szolgál a karosszériadőlés csökkentésére is, amely a gyáriak szerint a jelenleg létező legerősebb ilyen a maga 1400 Nm-es csúcsnyomatékával.

Ennyi sok jó ilyen nagy testben persze nem lehet olcsó – nem is az. Az alapváltozat, a D250 ára Németországban 121 200 euró lesz – ez úgy 44,2 millió forintnak felel meg átszámítva – a V8-as csúcsváltozatot pedig 163 ezer euróért (kb. 59,5 millió forintért) adják majd.