Előkészületben még egy Renault 4-es utód

2021.11.15. 14:26

A Renault legsikeresebb népautói közé tartozott a hosszú életű 4-es, amely az idén 60 éves. Ezért van, hogy az idén nem is egy tanulmányt mutatnak be, amelyek a régi kisautóra emlékeztetnek.

A legújabb ezeknek a sorában az Air 4-es, amelyet a Renault a TheArsenale nevű, érdekes tárgyak tervezésével és kereskedelmével foglalkozó céggel közösen alakított ki.

Ennél sokkal többet egyelőre nem mutattak: az előzetes klipben is csak néhány felületet villantanak meg, ami alapján nehéz bármiféle következtetést levonni. A két karika, és a Renault jelvény a tanulmány sziluettjével mindenesetre emlékeztet az első szériás, kerek lámpás R4-esre. Ám a név alapján, és mivel a bemutató kapcsán úgy fogalmaztak, hogy „november 26-án száll fel”, még az sem vehető biztosra, hogy a bemutatásra váró tárgy egyáltalán autó lesz.

Természetesen nem ez az egyetlen R4 alapú érdekesség, amelyet a 60. születésnapra szántak. Már korábban mutattak egy üvegezett, elektromos átdolgozást Suite N°.4 néven, és már említést tettek a 4ever nevű tanulmányról is, amelyből az évtized közepére elektromos szériamodell válhat.