Lelepleződött az új Suzuki S-Cross

2021.11.15. 12:39

Az új S-Cross bemutatóját ugyan csak jövő héten tartják – épp csak megjelent az előzetes – de a nagy meglepetés elmarad. A képeken egész jól kivehetőek az új modell részletei.

A Suzuki tervezői láthatóan tanultak az előző generáció problémáiból. Egyrészt az új S-Cross nagyobbnak hat, mint az elődje – ez leginkább a magas orr-résznek, és a hangsúlyosabb fényezetlen műanyag elemeknek köszönhető – így biztosan jobban elválik majd az erős belső konkurenciát jelentő Vitarától.

Érdekes egyébként, hogy a formaterv kifejezetten erős hasonlóságot mutat a Toyota Corolla Cross típuséval, annak ellenére, hogy nem tudunk a két típus közt rokonságról. Az új S-Cross az előző generáció műszaki alapjaira épül, bár ennek a tetővonal első felén túl, ami lényegében azonos a két autón, nem látszik túl sok jele.

Úgy hallani, az új S-Cross hajtásrendszerében sem tér el túlságosan a jelenleg futó generációtól, bár nem kizárt, hogy kisebb fejlesztéseket azért végrehajtanak a modellváltás kapcsán.

Az új modell premierjét november 25-én tartja a Suzuki, és úgy néz ki, a bemutató után közvetlenül már a kereskedésekben is felbukkan az új modell – erre utal legalábbis a több ilyen autóval megpakolt szállítókamion.

Egy jó korábbi Swift-tesztet esetleg? (szerk.)