Leginkább nevében újul meg az Alpine A110 választék

2021.11.24. 13:35

Az Alpine eddig is háromféle A110-est kínált, de változtatnak az elnevezéseken, miközben néhány apróság is változik bennük.

Az eddigi Pure kivitel elveszíti a melléknevét, ez mostantól egyszerűen csak A110. Itt megmarad a 252 lóerős alapmotor, amely itt 1102 kilogrammot mozgat. A dinamika a régi: 4,5 másodperc alatt érhető el ezzel a változattal a százas tempó.

A korábbi Legende változat helyére jön az A110 GT, amibe már az 1,8 literes turbómotor erősebb változatát építik. Ez most már kerek 300 lóerős, viszont itt egy kicsit nagyobb az induló tömeg: 1119 kilogrammot nyom menetkészen ez a változat. A gyorsulás javult valamelyest az elődhöz képest: 4,2 másodpercig tart a 100 km/h elérése. Ezt szánják a kényelmes, árban pedig a középső változatnak.

A csúcsmodell, egyben a legsportosabb Alpine továbbra is A110 S: ez is a 300 lovas motort kapja, bár a tömege az alapmodellével egyezik meg. Az a néhány kiló különbség az adatokban nem igazán jelenik meg, ez a kivitel is 4,2 másodperc alatt futja a 0-100-at, inkább az autó hangulatában és részleteiben jelentkezik a sportosság. Ehhez a változathoz Sabelt sportülések, alumínium pedálok, narancssárga varrású kárpitozás és narancssárga biztonsági övek járnak, emellett ehhez érhető el a kétszínű fényezés, illetve az extra légterelőket tartalmazó aerodinamikai csomag.

Az Alpine-nal kapcsolatos nagy tervekről évek óta sokat hallani – már Carlos Ghosn idejében is folyton a kínálat bővítéséről volt szó – de egyelőre csak az A110 reszelgetésére futotta, és arra, hogy a gyári F1-es versenyautókat Alpine színekben indítsák. A márka szerencséje, hogy az A110 eddig is a legelismertebb sportkocsik közé tartozik, és mivel érdemben most sem változtattak rajta, ez nyilván így is marad.