Mégis van meglepetés az Év Autója döntősei között

Az Év Autója 2022 döntősei

2021.11.29. 09:06 Módosítva: 2021.11.29. 09:06

Majdhogynem előre borítékolható volt, hogy a mostani, Év Autója 2022-es választáson tarolnak majd az elektromos autók. Így akár az is történhetett volna, hogy a döntőbe jutott hét típus között egyáltalán nem is akad hagyományos hajtásláncú. Mégis van ilyen, ha csupán egyetlen egy is. Apró szépséghiba, hogy abból az egyből is készül azonban teljesen elektromos kivitel.

Az Év Autója választás feltételeinek idén végül 38 típus felelt meg. A McLaren Artura az utolsó pillanatban esett ki azért, mert mint kiderült, mégsem tudta elegendő számú zsűritag vezetni. A választék azonban így sem lebecsülendő. A tizenhat teljesen elektromos típus mellett három olyan indult, amelyből elektromos is készül, míg a felhozatal másik felében a kisautótól kezdve a luxusautón keresztül a sportautóig minden kategória képviseltette magát.

Ebből mazsolázták ki a zsűritagok, köztük magam is, azt a hetet, ami első körben a legalkalmasabbnak tartanak az Év Autója 2022 cím elnyerésére. Nagyon fontos, hogy a típusok között itt még nincs sorrend, ez egyszerű alfabetikus felsorolás. Azt azért érdemes talán megemlíteni, hogy titokban igenis van sorrend, hiszen az egyes típusok eltérő számú szavazatot kaptak, és éppen azok kerültek be a döntőbe, amelyek a legtöbbet gyűjtötték be. Ezt a sorrendet azonban csak a szavazatszámlálók ismerik, és nem is árulják el még a zsűritagoknak sem, csak jóval a cím odaítélése után. Nem akarják ugyanis, hogy bárkit a második körben, a végső győztes megszavazásakor befolyásoljon, hogy az előválasztás során hogyan szerepeltek egymáshoz képest a döntőbe jutott típusok. Jöjjenek hát a döntősök, és hogy miért is épp ők azok.

Cupra Born

Mindent tud a nagyon fiatal márka első tisztán elektromos típusa, amit műszaki donorja, a Volkswagen ID.3. A Cupra Born belül tágas, elfogadható méretű a csomagtartója, többféle hajtással és akkumulátorral kapható, a legnagyobbal a WLTP szerinti hatótávja meghaladja az 500 kilométert. Csakhogy mindezt sokkal szemrevalóbb csomagolásban, és még jobb vezethetőséggel párosítva nyújtja.

Ford Mustang Mach-E

Először mindenki kétkedett, hogyan lehet egy elektromos autót a legendás Mustangról elnevezni. Aki azonban vezette a Mach-E bármely változatát, leginkább persze a 485 lóerős GT-t, annak nincsenek további kételyei. Lélegzetelállítóan gyorsul, hajmeresztő tempóban kanyarodik, minden pillanatban mosolyt csal vezetője arcára. E mellett még praktikus is és olyan takarékos kivitele is akad, amelynek hatótávja eléri a 600 km-t (papíron).

Hyundai Ioniq 5

Szinte mindenben a nyújtható legtöbbet hozza. Autóként nézve az Ioniq 5-öt, utastere bődületesen nagy, kényelmesen berendezett, és már alapszinten is szinte minden extrával felszerelt. Ha nem is sportosan vezethető, de határozottan gyorsul, biztosan fekszik az úton, és kényelmesen rugózik. Ugyanakkor elektromos autós tulajdonságai sem utolsók. Hatótávja elegendően nagy, és ha az akkuja lemerül, rekordsebességgel tölthető újra.

Kia EV6

Műszaki tartalmában ugyanaz, mint a Hyundai Ioniq 5, csak kevésbé praktikus, cserébe viszont több benne a fűszer. Az EV6 utas- és csomagtere is körülbelül ugyanolyan hatalmas, de átalakíthatósága gyengébb, mert például hátsó ülése nem tologatható. Kárpótlásul sportosabb a megjelenése és több élvezetet nyújt vezetése, ami különösen igaz az 585 lóerős csúcsváltozatára. A technikai azonosságból következően hatótávja szintén hosszú és akkumulátora neki is rekordsebességgel tölthető.

Peugeot 308

A kakukktojás. Az új Peugeot 308-as az egyetlen típus a hét döntős közül, amely nem tisztán elektromos. Hamarosan azonban olyan is készül majd belőle, ami biztosan hozzájárult ahhoz, hogy sikerrel vette az első akadályt. Ehhez kellett azonban az is, hogy az új generációnak már az ötajtósa is elegendően tágas, a kombinak még nagyobb a csomagtartója és mind minőségben, mind a fedélzeti rendszerek kezelhetőségében nagyot lépett előre. Ráadásul vezetni is jobb, és a választható hajtásláncok száma is kiemelkedő. Kapható benzin és dízelmotorral, teljes és konnektorról tölthető hibridként. És mint jeleztem, jön az elektromos...

c2b_IMG 0233

Renault E-Tech Electric

Az első próbák és az előzetes ígéretek alapján elektromos népautó lehet belőle. A Renault E-Tech Electric kompakt külső méretek mellett utastere tágas és jó minőségű, csomagtere nagy, és minden korszerű vívmánnyal ellátták a vezetést támogató rendszerektől kezdve az állandó internet kapcsolatig annak minden áldásával együtt. Bár nem gyorsul rakétamódra, de jól megy és meglepően jól vezethető, miközben hatótávja és töltési lehetőségei is versenyképesek a mai kínálatban. S mint mondják az ára is az. (Én tudom, hogy az, mert megsúgták, de nem mondhatom el, mert még titok. :()

Škoda Enyaq iV

A VW csoport hasonló vágású elektromos autói közül (a választási listán szerepelt még az Audi Q4 e-tron és a VW ID.4 is) szerintem is a Škoda Enyaq iV érdemelte ki leginkább, hogy bejusson a döntőbe. Műszaki tartalmuk nagy vonalakban megegyezik, és néhány olyan alaptulajdonságuk is, mint utas- és csomagterük tágassága, hatótávjuk, tölthetőségük, menetteljesítményeik. A Škoda azonban olcsóbb náluk, és számos részletmegoldásával jobban szolgálja tulajdonosát, magyarul praktikusabb, mint azok.

IMG 1362


Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.