Távirányítású taxi, hologrammos mozival

2021.11.30. 06:04

Ha nem hallanánk heti rendszerességgel világmegváltó terveket ismeretlen nevű cégektől, talán meg is lepődnénk a WayRay tanulmányautóján. A Hologractor kivételesen tényleg egy nagy lépés, bár azt még nem tudni, hogy a megfelelő irányba-e, vagy sem.

A WayRay olyasmi újhullámos taxiszolgáltatók számára találta ki a Hologractort, amilyen az Uber. Az elképzelés az, hogy az autó utasai a holografikus megjelenítésnek köszönhetően szórakozhatnak menet közben, míg az autó vezeti önmagát. Ez utóbbira egyelőre nincs megbízható program, ezért a tanulmány végül távirányítású lett – a lényeg, hogy a sofőr nem foglalja a helyet az autóban.

Bár a cég svájci székhelyű, az alapító egy bizonyos Vitalíj Ponomarev, a tanulmány terveit pedig az a Szása Szelipanov készítette, aki korábban volt a Bugatti, a Genesis, a Koenigsegg és a Lamborghini tervezője is. Ebből egyrészt sejthető, hogy a cég orosz hátterű, másrészt Szelipanov személye a garancia, hogy a formaterv professzionális. Hogy a háromüléses elrendezésnek van-e valami értelme, azt ugyan nem tudjuk, de egy tanulmányautó esetében jó, ha minél nagyobb feltünést kelthet, és erre az érdekes belső tér kiválóan alkalmas is.

Az autó egyébként a hozzá való leírás szerint tisztán elektromos, 600 km-es hatótávval, 200 km/h-s végsebességgel és 3,9 másodperces gyorsulással százig. Nem mintha mindez nagyon érdekes lenne, ameddig a bérautó pont oda visz, ahova kell.

A leghomályosabbnak az tűnik, hogy hogyan képzelik megvalósítani a szériaváltozatot. Ponomarev szerint szívesen licencelik a típust külső cégeknek, de ez az, ami az ilyen kis cégeknek nagyon ritkán jön össze. Az is felmerült, hogy a WayRay maga indítana bérautós szolgáltatást, de erről sem mondtak olyan részleteket, ami alapján a Hologractor egy elszállt tervnél többnek tűnne.