Kínában sincsenek jó hónapjai az autópiacnak

2021.12.10. 12:50

Kínában novemberben már a hetedik egymást követő hónapban csökkent az autóeladás éves összevetésben a globális chiphiány miatt, ami visszaveti az ágazati termelést; az első 11 havi értékesítés azonban még meghaladja a tavaly azonos időszakit.

3

A múlt hónapban 2,52 millió új járművet adtak el Kínában, ami 9,1 százalékos visszaesés tavaly novemberhez képest, de 8,1 százalékkal több, mint az előző hónapban - közölte a kínai autógyártók szövetsége, a CAAM (China Association of Automobile Manufacturers) pénteken. Az idei első 11 hónapban az eladások 4,5 százalékkal nőttek éves összevetésben, ami azt mutatja, hogy Kínában még mindig kisebb fennakadást okozott a globális félvezető-hiány, mint más országokban.

A szövetség kimutatása szerint az általános trenddel szembement a kormány által is támogatott alternatív meghajtású NEV (new energy vehicles) autók eladása, amelyekből 450 ezret értékesítettek novemberben, 121 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A NEV kategória foglalja magában a teljesen elektromos hajtás mellett a plug-in hibrid és a hidrogén üzemanyagcellás járműveket is. Ebből a kategóriából a 11 havi értékesítés 166,8 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest.