Kínából jön a négyajtós Corvette?

2021.12.13. 12:17

A tavalyi év meglepetése volt a kínai Songsan, vagy röviden SS márka bemutatkozása: a BYD érdekkörébe tartozó cég múltidéző modelleket mutatott be, az egyik a korai Corvette-ek stílusában épített Dolphin volt.

A napokban napvilágot látott védjegy-vázlatok tanúsága szerint ebből készülnek bemutatni egy négyajtós változatot is, amely talán célszerűbb közlekedési eszközzé tehetné a hibrid hajtású Dolphint. A rajzok alapján az újabb változat valamivel ugyan hosszabb lesz, mint a kétajtós eredeti, de a hátsó ajtókat nagyrészt azért az első ajtók és a csomagtér rovására alakították ki.

Az SS Dolphinra jellemző furcsa arányok is megmaradtak: itt is kivételesen hosszú az első túlnyúlás, amitől épp az amerikai eredeti eleganciája veszik el teljesen, de ez a négyajtós esetében talán már nem is olyan feltűnő.

Az autó műszaki megoldásaival kapcsolatosan csak találgatni tudunk, de mivel az eddigi összes Songsan típusba ugyanaz a hajtás került – 1,5 literes turbómotor köré épített konnektoros hibrid hajtás, 16 kWh-s akkumulátorral, és 100 km körüli elektromos hatótávval – nem lenne meglepő, ha ugyanezt építenék a négyajtós modellbe is.