Álcában mutatták meg először a BMW i7-est

2021.12.15. 12:10

Nem túl elegáns húzás levegőnek nézni a konkurenciát, pedig a BMW most pontosan ezzel próbálkozik. Az elektromos 7-es, amelyet i7-nek neveznek majd, még a fejlesztés fázisában jár, de már most úgy vezetik fel, mint a világ első, tisztán elektromos luxus-szedánját.

Ezt persze egyenként kikérheti magának az Audi, a Genesis, a Lucid, a Mercedes, a Porsche, a Tesla, meg mindenki más, aki még még elektromos luxusmodellt gyárt. Arról nyilván el lehet vitatkozni, hogy mit értünk egész pontosan luxus-szedán alatt. Ha a lépcsős hátú kialakítást, akkor rövidül a semmibe vett konkurensek száma, de azért a Genesis G80 elektromos változata, valamint a Lucid Air és a Mercedes EQS így is előbb érkezett.

Ezzel együtt valahol érthető a BMW ügyetlen sajtóközlemény-íróinak problémája: úgy kellett állítani valamit a 7-es BMW elektromos változatáról, hogy közben nem árulhattak el az autóról semmilyen lényeges részletet. A képek alapján is csak annyi állapítható meg, hogy a jelenlegi 7-eshez hasonló nagydarab, lépcsős hátú személyautó készül, és a lefotózott példánynak feltűnően mélyre lóg a hasa, valamint hiányzik róla a kipufogócső.

Az is csak sejthető, hogy a hajtás rokona lesz az iX-ben használtnak, ami 100 kWh feletti akkumulátort és 500 lóerő feletti, kétmotoros hajtást jelentene.

Most csak annyi biztos, hogy az i7 lényegében készen van, a képek alapján a tesztelés nagy részét is lezárták már, így szinte biztos, hogy jövőre ez a típus is gyártásba mehet, az azonos karosszériájú benzin- és dízelmotoros 7-es BMW-vel egy időben.