Lecserélik a VW Golf lassú fedélzeti számítógépét

2021.12.17. 12:30

Az utóbbi években a fedélzeti számítógépekkel sok baja volt a Volkswagennek, és ennek kapcsán a vásárlóknak is. A korabeli hírek szerint már a jelenlegi Golf bemutatását is ez hátráltatta – nem is beszélve az ID.3-ról, amit lényegében félkész szoftverrel kezdtek gyártani – és úgy tűnik, a megoldáshoz végül is nem lesz elég egy egyszerű szoftverfrissítés.

golf8obc

A VW ugyanis bejelentette, hogy a Golf fedélzeti számítógépében nem csak a programot újítják meg, de erősebre cserélik az azt futtató számítógépet is. Állítólag a teljes számítási teljesítmény 25%-kal nő, míg a grafikus gyorsító háromszor gyorsabb lesz az új, teljes rendszert tartalmazó mikrocsip (SoC) esetében.

Az új hardverhez újragondolt szoftver is jár: állítólag mindent megtettek, hogy csökkentsék a véletlen aktiválás lehetőségét, ugyanakkor pontosabbra cserélik a hangfelismerő rendszert – a gyáriak szerint már 95%-ban helyesen ismeri fel a mondatokat – és növelik a gesztusvezérlés hatótávolságát is. Ezeknél azonban talán még lényegesebb, hogy igyekeztek minimálisra csökkenteni a rendszer késéseit.

Az újonnan gyártott Golfok állítólag már a gyorsabb fedélzeti számítógéppel érkeznek, de a Volkswagen szerint később lehetőség lesz rá, hogy a frissítés szoftveres részét a korábban gyártott autók is megkapják.