Az eddigi legszigorúbb kibocsátási normákat fogadták el az USA-ban

2021.12.21. 11:18

A Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) december 20-án véglegesítette az ország új kibocsátási normáit, amelyek nem csak a Donald Trump által lazítani kívánt, de a Barack Obama idejében érvényes értékeknél is szigorúbb. Bár a normatíva az autók kibocsátását szabályozza, többé-kevésbé fogyasztási értékekre is le lehet fordítani: a Trump-éra 32 mérföld per gallonos átlaga helyett 40 mpg-t kell produkálnia a gyártóknak.

1

Az új szabályozás a 2023-as modellévtől lép érvénybe, 2027-ben azonban új, még a most elfogadottnál is alacsonyabb átlagokat vezetnek majd be. Az EPA szerint a megállapított normák és az időzítések is tudományos kutatásokon alapszanak, és a gyártóknak is hagynak időt arra, hogy kifejlesszék és bevezessék a szükséges technológiákat.

3

A közvélemény egyelőre jól fogadta a szigorítást, az államok legfőbb ügyészei, a különböző városok képviselői és a klímacsoportok is elismerően nyilatkoztak a lépésről, mivel az egy korábbi javaslatnál is keményebb. Számítások szerint így 2050-ig mintegy 3,1 milliárd tonnával kevesebb széndioxid jut majd a levegőbe, de az EPA az emberek zsebeit is felemlegette: 190 milliárd dollárt spórolnak meg az amerikaiak, amit az autók olcsóbb fenntartásán és a tisztább környezet miatt csökkenő egészségügyi kiadásokon tudnak majd realizálni.

Mivel azonban az új szabályozás a flottaátlagokra vonatkozik, az igazi szennyezők, a teherautó-besorolású SUV-k és óriás-pickupok valószínűleg nem fognak eltűnni, sokkal inkább egy emissziós olló kezd nyílni: a V8-as monstrumokat nullemissziós villanyautókkal és hibridekkel fogják ellensúlyozni a gyártók, így a közbeeső típusok és a kisautók kerülhetnek veszélybe. Utóbbiakból egyébként sincs már sok az országban.

Elrettentő példa a mérőpadon: