A csiphiány áldozata lett a Cadillac parkolóasszisztense

2021.12.27. 13:32

Jó néhány hónapja gyűrűzik már az autóipart sújtó csiphiány, és egyelőre nem úgy fest, hogy hamar megoldódik a probléma. A gyártók különböző módokon reagálnak a nehézségekre, vannak, akik ideiglenes leállással, mások a már legyártott, de be nem fejezett autóik tárolását kénytelen megoldani valahogy, megint mások pedig egyes funkciókat egyszerűen száműznek a járműveikből az átmeneti időszakra.

Screenshot 2021-12-27 at 09-18-23 Cadillac Limits Park Assist Av

Most a Cadillac háza tájáról érkeztek hírek: az amerikai márka crossovereinek egy részéből eltűnik a parkolóasszisztens. A kényszerű lépés az XT4, XT5 és XT6 modelleket, ezen belül a december 20-a után legyártott példányokat érinti. Persze nem egyöntetűen minden kivitelt, lesznek, amelyekből csak a hátsó, másokból az első-hátsó asszisztens is hiányzik majd, ez a felszereltség függvénye.

Jelenleg úgy tudni, a CT4 és CT5 szedánok, valamint az Escalade SUV továbbra is a megszokott felszereltséggel kerülnek gyártásba, azoknál nem kell egyetlen funkciót sem nélkülözniük a vevőknek. Legalábbis egyelőre.