Monsieur Dakar örökre elköszönt

2021.12.31. 08:25

Életének hetvenharmadik évében elhunyt Karel Loprais. A csehek legendás versenyzőjének neve szinte egybeforrt a Dakar-ralival, a világ egyik leghíresebb megmérettetését hatszor nyerte meg a kamionok kategóriájában, mindannyiszor Tatrával.

karel-loprais-tatra-frenstat-pod-radhostem2021 denik-630-16x9

Loprais 1949. március 4-én született Ostravában. A Tatra gyárban 1967-ben kezdett dolgozni, idővel tesztsofőr lett, majd 1986-ban, egy Tatra 815-össel állt rajthoz először a Dakaron. Ekkor a második helyről diszkvalifikálták, mert késve érkezett meg az utolsó szakasz rajtjához. Rá egy évre már meglett a második hely, 1988-ban pedig első győzelmét aratta.

A Monsieur Dakar nevet második győzelmét követően, 1994-ben aggatta rá a média, akkor egyébként amellett, hogy megnyerte a kamionosok viadalát, az autós mezőnyt is figyelembe véve hatodikként zárt a Párizs-Dakar-Párizs távon – ez nem kis eredmény. Hat győzelme mellett ötször volt második és egyszer harmadik. Nála többször – hétszer – csak az orosz kamazos, Vlagyimir Csagin tudott kamionnal nyerni. Loprais magas állami kitüntetéseket is kapott, dolgozott a közúti közlekedés biztonságáért felelős kormánybiztosként.

Többször járt Magyarországon is, egy Tatra-rendezvényen 2017-ben volt szerencsém beülni mellé abba a kamionba, amellyel háromszor nyert Dakart. A csémi kavicsbányában mentünk egy óvatos kört, a nagy rémisztgetés elmaradt, az viszont egyértelműen kiderült az alatt a néhány perc alatt is, hogy mennyire nagyszerű figura, közvetlen, szerény és kedves ember.

Karel Loprais a csehországi Nový Jičín kórházában hunyt el december 30-án, a koronavírus szövődményeinek következtében. Márciusban lett volna 73 éves. Nyugodjon békében!