A Volvo egyelőre nem ereszti el a személyautókat

2022.01.10. 14:49

Annak ellenére, hogy az XC60-ból több fogyott, mint az S60, V60, S90 és V90 típusokból együtt, a Volvo leköszönő vezérigazgatója azt mondja, lesznek utódaik.

Ugyanakkor az igazgató azt is elmondta, hogy változtatnak a stíluson: az újabb modellek így kevésbé lesznek szögletesek, mint a jelenlegiek, ami a Volvo márka arculatát ismerve elég meglepő döntés.

Korábban szintén Samuelsson azt nyilatkozta, hogy a keresletnek megfelelően többféle terepjárós fazonú modell, és kevesebb személyautó alkotja majd a kínálatot, de úgy néz ki, ez nem jelenti, hogy teljesen hátat fordítanának az alacsonyabb építésű típusoknak.

Az S és V kezdetű típusnevek ugyanakkor várhatóan eltűnnek a következő években: a Volvo már korábban jelezte, hogy a jövőben betű-szám kombinációk helyett könnyebben megjegyezhető típusnevek alkalmazására térnek át, ami szinte teljesen új megközelítés a cégnél. Az 1956-ban bemutatott Amazon sorozaton kívül eddig minden Volvót csak valamilyen számozással vagy betű-szám kombinációval jelöltek.