Új akkukkal duplázná a Teslák hatótávját egy cég

2022.01.11. 06:04

Az Our Next Energy, röviden ONE nevű cég úgy gondolta, hogy a Tesla Model S alapesetben is elég nagy hatótávja nem elég, ezért úgy döntöttek, hogy a gyári akkumulátor-csomag helyére egy másikat szerelnek. A gyári adatok szerint 375 mérföldes, azaz nagyjából 600 kilométeres hatótávú, 100 kWh-s Tesla Model S-t vették alapul, amibe a saját akkumulátoraikat szerelték be.

A nagyobb energiasűrűségű akkumulátor-csomaggal a csapat tesztútra vitte a Model S-t, amivel sikerült 752 mérföldet, azaz körülbelül 1200 kilométert megtenniük. A túra a ONE székhelyéről, Noviból indult, érintette Lansinget és Detroitot, hogy aztán a kiindulási helyszínen, Noviban érjen véget.

Ez szinte pontosan a gyári adatok duplája, pedig a körülmények távolról sem voltak ideálisak: az útra télen került sor. Az akkumulátoroknak a hideg se segített, amit az is súlyosbított, hogy a tesztút legnagyobb részében erős szél is nehezítette a hatékony haladást. A Model S szinte teljesen széria maradt, egyedül az alsó burkolatból került fel egy, a gyárinál hatékonyabb darab.

A cég alapítója, Mujebb Ijaz elmondta, hogy a céljuk az, hogy az elektromos autót használóknak biztonságérzetet adjanak a hatótávval kapcsolatban és ne kelljen a lemerülő autó miatt aggódniuk.

Az új akkumulátorok egyelőre prototípusok, így semmilyen konkrét adatot nem osztottak meg róluk. Az ár vélhetően elég borsos lesz, ugyanis az Egyesült Államokban egy 100 kWh-s, használt Model S akkucsomagért nagyjából 25 ezer dollárt kérnek, ezért valószínű, hogy a ONE helyettesítő csomagja ennél jóval többe kerülhet majd. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a cég jó irányba halad a fejlesztéssel.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.